Neumann János Egyetem Gazdálkodási Kar

Youtube

neptun

ILIAS

Gyengénlátó Változat

FELHÍVÁS - MEGAVERS 9

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

MEGAVERS 9.Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Szolnok Televízió 2009-ben, a költészet napja alkalmából indított tehetségkutató versenyt, melynek célja, hogy a versszerető közönség tehetséges fiatalok értő tolmácsolásában élvezhesse a klasszikus és kortárs költők műveit.

A rendezvény már nyolc alkalommal aratott óriási sikert. Akik figyelemmel kísérték a Megavers rendezvényeit, alkalmanként három előadásból és televíziós műsorból ismerhették meg azt a 16 fiatalt, akik vállalták a megmérettetést úgy, hogy a versmondás intimitása keveredett a show-műsor elemeivel.

A szervezők, a versenyben résztvevő fiatalok, a neves színészekből és szakemberekből álló zsűri, valamint a közönség ezzel a rendezvénysorozattal kívánja megbecsülését kifejezni a magyar és egyetemes költészet értékei iránt.

A sikerre való tekintettel folytatni kívánjuk a programot, ezért újra meghirdetjük a versenyt Megavers – 9 címmel. Az 2017-es vetélkedőt Arany János magyar író, költő, műfordító születése 200évfordulójának tiszteletére rendezzük.

Mivel ez a rendezvény már hagyományt teremtett, szeretnénk, ha ebben az évben is sok, a költészetet szerető fiatal mérettetné meg magát, mutatkozna meg a közönség előtt a felvételek során, illetve a televízió képernyőjén.

A Megaversre azok is jelentkezhetnek, akik már szerepeltek, de nem értek el első helyezést a korábbi versenyek döntőin. A Megavers – 9 sikeres megrendezéséhez Jász-Nagykun-Szolnok megye közművelődési intézményeinek, iskoláinak, civil szervezeteinek segítségét és közreműködését is kérjük, valamint határon túli versenyzők jelentkezésit is várjuk.

I. Jelentkezés a versenyre:

I/1. A jelentkezés általános menete:

  • Jelentkezési lapokat juttatunk el a közművelődési intézményekbe, iskolákba, melyek terjesztésére és begyűjtésére felkérjük a helyi kollégákat.
  • Tájékoztatást nyújtunk az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, a Szolnok Televízió, a Magyar Versmondásért Alapítvány honlapjain.
  • A jelentkezés történhet elektronikus úton vagy levélben a Jelentkezési lapon megadott címeken, illetve videofilmen.
  • Korhatár: 12-30 éves korig
  • Vers: szabadon választott, javasolt egy Arany János-költemény
  • Fontos! Legalább 2 verset kell tudnia előadói szinten annak, aki jelentkezik.  A továbbjutóknak javasoljuk, hogy még 1 verssel készüljenek. (Elvárás a pontos és biztos szövegtudás, begyakorolt előadás.)
  • Jelentkezési határidő: 2016. december 20.

 

I/2.      Jelentkezés videofelvétel esetén:

●   A videofelvétel YouTube-ra való feltöltése után, a kitöltött jelentkezési lapot és a névvel ellátott videó linkjét a következő elérhetőségeken várjuk:

                        Email: megavers@ankk.hu, másolatban: megavers@szolnoktv.hu

Cím: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, 5000 Szolnok, Hild János tér 1.

  • Az email tárgymezőjében, postai küldemény esetén a borítékon szerepeljen: „Megavers 9-Szolnok TV- A beküldő neve”
  • A jelentkezők által feltöltött videók szabadon terjeszthetők, melyeket a YouTube oldalon lévő like-ok száma alapján rangsorolunk.

II. A rendezvény lebonyolításának módja és szabályai:

  • Tervezett előválogatók: 2017. március hónapban, a jelentkezők létszámától függően
  • A válogatókról televíziós felvétel készül, melyet a későbbiek során promóciós célokkal felhasználunk, illetve archiválunk.
  • Eredményt csak akkor hirdetünk, amikor az utolsó elődöntő is véget ért. A továbbjutókat e-mailben értesítjük.

A közönségszavazatok (like-olások) alapján az első két legtöbbet like-olt versenyző, valamint a Megavers Diaszpórában Tengeren Túli vetélkedő 2 nyertese automatikusan bejutnak a középdöntőbe.

  • A zsűri által az elődöntőkön kiválasztott versenyzők alkotják a középdöntő 14+4 fős mezőnyét. Az első középdöntőn 9, valamint a második középdöntőn is 9 versenyző áll majd reflektorfénybe.
  • A továbbjutott fiatalokról mini portréfilmeket készít a Szolnok Televízió, melyek a verseny előtt többször is bemutatásra kerülnek, segítve ezáltal a döntést a szavazáskor.
  • A középdöntőkbe jutott versenyzők tréningeken vesznek részt, melyek időpontjairól minden esetben e-mail-ben adunk tájékoztatást.
  • középdöntőket március 9-én és március 23-án, a döntőt április 6-án rendezzük meg az Aba – Novák Agóra Kulturális Központ Liszt Ferenc Színháztermében.
  • középdöntőkből a zsűri 3, a közönség 2 versenyzőt juttathat tovább szavazataival, így összesen 10 fiatal kerül a döntőbe.
  • A szavazás az adást követő napon 0.00 órától indul és a döntőt megelőző napon 16.00 óráig tart. Szavazni lehet a Szolnok TV honlapján, e-mailben, sms-benés levélben a Szolnok TV címén: 5000 Szolnok, Hild János tér 1., illetve a rendezvény napján, a helyszínen.
  • Az értékes díjak mellett a fődíj: 1 hetes út a költészet fővárosába, Párizsba.
  • A szavazók között is díjat sorsolunk ki: 1 db nagyképernyős, értékes televíziókészüléket.

A rendezvény szakmai együttműködői:

Magyar Versmondásért Alapítvány

Kecskeméti Színjátszó Műhely

Országos Diákszínjátszó Egyesület

Kanadai Magyar Kulturális Tanács

A produkció szerkesztő-rendezője: Harcsa Béla, a Szolnok TV cégvezető-főszerkesztője

06/20-2316-009, harxa@szolnoktv.hu

Felkészítő tanár, társrendező: Farkasházi István, valamint az iskolák, intézmények felkészítő tanárai

Főszervező: Fróna Katalin és Dr. Csilleiné Mága Erika, Aba-Novák Agóra Kulturális Központ

Részletes információt Dr. Csilleiné Mága Erikától lehet kérni az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ 56/514-569-es vonalas számán, a +36709771305 mobilszámon, vagy e-mail-ben: megavers@ankk.hu. Az aktuális hírek megtalálhatók lesznek a www.agoraszolnok.huwww.szolnoktv.huhonlapokon.

Kapcsolódó dokumentumok:

 

Partnereink